Letartóztatják Jordáky Lajost, a Bolyai Tudományegyetem volt professzorát, a kolozsvári magyar színház művészeti titkárát, Demeter Jánost, a Jog- és Közgazdaságtudományi Főiskola oktatási igazgatóját, Veress Pált, Kolozsvár korábbi polgármeterét, Fodor-Pataky Ádámot, az MNSZ Kolozs megyei korábbi titkárát, valamint az egy évvel korábban szabad lábra helyezett Balogh Edgárt.
1944. október 22.
Brassóban megjelenik a Népi Egység első száma, az MNSZ első hivatalos napilapja. Felelős szerkesztő: Kurkó Gyárfás, szerkesztő: Csákány Béla.-Kolozsváron hivatalosan is megalakul a Magyar Dolgozók Szövetsége. A MADOSZ szervező bizottságának többek közt Szepesi Sándor munkás, Fodor-Pataky Ádám kisiparos, Kós Károly író, építészmérnök, Balogh Edgár szerkesztő, Soó Tamás egyetemi hallgató és Sáry István ügyvéd a tagjai. (November végén a kolozsvári MADOSZ is fölveszi az MNSZ nevet.)